Laolambada-válogatás a világ mulatós zenéiből

Szegény Fruko y sus Tesosszal hülye tréfát űzött az élet. A legjobb videoklipjei nem a legjobb számaihoz készültek, a legjobb számaihoz meg nincs rendes videoklip. Pedig a Fruko y sus Tesos a legjobb kolumbiai salsa bandák egyike. Úgyhogy most egy nagyon esetlen "klipet" láthatunk a Los charcos című legkirályabb számukhoz. Ha jól látom, ezeket a videókat a Discos fuentes nevezetű kolumbiai (vagy emigráns?) salsa-lemezkiadó rakosgatja fel a netre, gyanítható, hogy a "klipet" is ők készítették a számhoz. Egyébként a kolumbiai fíling teljesen átjön így is, eszméletlenek ezek a vastagcombú kolumbiai lányok, akik fáradhatatlanul táncolják a salsát. A háttérben meg kis utcakölykök ugrálnak a szökőkútnál.

A baj csak annyi, hogy mintha a videofelvétel és a szám ritmusa nem fedné tökéletesen egymást, ezért nekem a zene lassúnak tűnik így, pedig meghallgattam már cd-n ezerszer és soha nem éreztem lassúnak. Szóval szerintem a ritmuseltolódás miatt. Viszont Wilson Saoko Manyoma (az énekes) hozza a szokásos hatalmas formáját, hallgassuk csak, hogyan cifrázza a szöveget. És persze a hangja sem utolsó. Erre mondta egy haverom, hogy intellektuálisabb hangszíne van, mint egy pesti bölcsésznek. És mégis - ő egy félig indián, félig néger, félig akármilyen salsa énekes.

A vietnámi háború lassan a múlt ködébe veszik. Ha az országba látogatunk egy kínaihoz hasonló modern gazdaságot találunk és a világ csendőre az Egyesült Államok is sokkal jobb ellenségeket talált magának, mint az izgága vietkongok. Ennek tükrében tiszteletreméltó szándékot tükröz a vietnámi propagandagépezet azon törekvése, hogy szembeszálljon a felejtés totalitásával. A fiatalságnak igenis szükséges ismernie a megszállók elleni harc hősies és emberpróbáló küzdelmeit. Az ilyen videóklipekből merített tartás segít szembeszállni a mindennapok kis megalkuvásaival. A felhasználóbarát feliratozás ugyanakkor megkönnyíti a hétköznapok karaokéját. Két db kiváló videóCD mintegy 20 dalból választottam ki az alábbi kettőt, ami nem volt könnyű, hiszen a zenék két típust alkotnak, szerelmes-romantikus (ezek, a szöveg ismerete nélkül kevéssé érdekesek, hiszen a klipek a szívfájdalom ilyen vagy olyan háborús okból való elszenvedését közvetítik meglehetősen vontatottan) illetve a harcos-induló jellegűek, na ezek már megértő fülekre találnak a céltalan magát cinikusnak hívő hazai közönség soraiban is. A hatásos képi magoldások lendületes fülbemászó dallamokkal hamar megkedveltetik magukat az emberrel, így szerezve újabb és újabb híveket a vietnámi külpolitikának.
 

Habár Kolumbia salsában is nagyon erős és még vígan tenyészik egypár stílus arrafelé, de mégiscsak a cumbiát tartják sokan a nemzeti zenéjüknek. A cumbia tánczene, szóval lüktető, lányok rázzák rá a feneküket és a szerelemről szólnak a szövegek, de ha Latin-Amerikáról, vagy Afrikáról van szó, soha ne kövessük el azt a hibát, hogy összekeverjük az európai, vagy magyar mulatós zenével. A cumbiát eredetileg big band-szerű felállásban játsszák, meg nem mondom, mi ennek a neve, de tipikus latin felállás ütősökkel, kórussal, basszussal, és ami a legfontosabb: harmonikával. Manapság persze biztos van techno-, meg metál-cumbia, de ezeket most hagyjuk. A cumbia részletes leírása itten.

Ja, és persze ez is népzenei gyökerű, és persze ez is az afrikai rabszolgákhoz köthető, és mind a mai napig népszerű, új slágerekkel, új zenekarokkal, szóval nem egy skanzen-stílus. Mint azt az alábbi videó is bizonyítja, amelyet bevezetésnek szánunk a cumbiába. A múlt és a jelen összeér: humoros klip hip-hop-os fiatalokkal (vagy kikkel), az egyik legjobb cumbia sláger dallamára. A La piragua című számot José Barros Palomino írta és a hatvanas években a Los Black Stars nevezetű zenekar vitte sikerre, de gondolom, sokan mások is feldolgozták. Ha jól tévedek, a klip alatt a Los Black Stars-féle változat szól, a képek viszont nagyon is maiak.

Bollywood sajnos megkerülhetetlen,  de azért majd még próbálkozunk. Az alábbi viszonylag tűrhető zene az 1981-ben készült Armaan című filmben volt hallható. Az általam ismert többi bollywoody számhoz képest meglepően letisztult a hangzás, semmi indiai káosz. Akinek tetszik, az itt még sok hasonlót találhat, főleg a kora 60 és 80 évek közötti időszakból.

Kedvenc afrikai stílusom a soukous. Aki azt hiszi, hogy ez Afrikában ugyanolyan, mint itt a lakodalmas, az nagyon rosszul hiszi. Eleve a soukous története összetettebb, a zenéről magáról nem is beszélve. Habár mostmár ez is elindult egy ideje a lebutulás útján - hol vannak ma már a big bandek?

A soukous történetéről annyit érdemes tudni dióhéjban, hogy a latin-amerikai zenék (melyek maguk is kevert zenék) hatottak vissza a kongói, nyugat-afrikai zenészekre, akik ötvözték latin-amerikai ritmusokat a kongói tradicionális ritmusokkal. A soukous történetének valamivel részletesebb áttekintéséhez katt ide. Az alábbi videó bevezetésnek pont jó. Fiatal csajok rázzák a feneküket, a forró hangulat asszem tökéletesen átjön.

Erről a dalról neveztem el a blogot, mert ez a dal keltette fel bennem az érdeklődést a világ lakodalmas zenéi iránt. Tudnivaló még, hogy a kazetta borítóján (azóta sajnos a kazetta elveszett :( ) az énekes bácsi, lila öltönyben pózolt a szinti előtt. Pont, mint itthon Csóré Béla. Akkor ott a laoszi piacon fogalmazódott meg bennem, micsoda érdekes dolog, hogy a szintetizátor-gyártók gyakori dobritmusai beépített "hangszerei", milyen átfogóan határozzák meg a világ zenéjét. Hasonló szubkultúrák (zene és öltözködés) párhuzamos kialakulását figyelhetjük itt meg! És akkor jöjjön a nóta:

Ezt a videót egy hosszabb iraki 1991-es koncertfelvételből vágtam ki, mint nekem legjobban tetsző részt. Zeneileg kicsit kilóg a blogból, de mivel az egyik kedvencem, feltétlen meg akartam mutatni. A cd-t iráni kurdisztánban szimpatikus aktivistáktól vettem. A kurd önmeghatározás eléggé összekapcsolódik a helyi "kommunista" mozgalommal, így ez a dal is egyfajta polbeat. Az előadó az egyik leghiresebb kurd énekes Şivan Perwer . Azután, hogy feltöltöttem a youtube-ra a videót, kiderült, pont ez a koncertfelvétel már fennvan és ez a legnézetebb klippje. Hát most már mindegy, az enyém kicsit hosszabb, a végén még látszik ahogy a közönség belelkesülve pógózik egy kicsit. :).
Említést érdemel még a megbecsülhetetlen nagyságú tömeg (a koncert valószínűleg a 1991 nagy iraki felkelés idején kerülhetett megrendezésre, a felkelés kurd területen jórészt kommunista befolyással zajlott) és a kézi fegyverek nagy száma. Csupa szimpatikus arc pedig mindig eszembe jutattja milyen kedvesek is voltak velem a kurdisztánban az egyik legvendégszeretőbb helyen ahol jártam.
Akit a szöveg is érdekel